A tokoname kerámia, vagy tokoname yaki 常滑焼 az Aichiben fekvő Tokoname város kerámiája egyike a hat híres, avagy hat ősi japán kerámiaközpontnak. A kerámiagyártás a Heian korban (794-1185) kezdődött és főleg buddhista kegytárgyakra korlátozódott, majd a XVI. századtól a japán tea elterjedésétől kezdve vált igazán népszerűvé. Még később az építőiparban is megjelent a tokoname agyag, ahol elsősorban tetőcserepeket, csatornákat készítettek belőle. Ez meglehetősen előnyös volt a keramikusoknak, mert rugalmasab alkalmazkodhattak a változó piac igényeihez.
A tokoname kerámia legfőbb jellegzetessége a nagy vasoxid tartalmú shudei vörös agyag. A kemény jól formázható alapanyag nagyon pontos élek formák kialakítását teszi lehetővé, ezért nagyon kedvelt a teások körében. Hosszú használat után a tárgyak felülete kifémesedik, kifényesedik, ami különös patinát ad a régi teás tárgyaknak.
Ma a vörös tokoname a legismertebb stílus, holott ez csak a XIX. sz. végén jelent meg. Kétfajta tokonamét ismerünk, az egyik homokso finom felületű, amásik agyagosabb, érdesebb, nyersebb megjelenésű. A Tokoname kerámia általában mázatlan kerámia, de a nagy műhelyekben a visszahulló és megolvadó hamu zöld természetes mázként jelenhet meg (shizen-yuyaku)
A Tokoname keramikusok több kamrás noborigama kemencékben működtek, mint ez az 1887-ben épített Tōei-yō. Ez az egyedüliként fennmaradt nyolckamrás renbōshiki noborigama 22m hosszú és 9,6 m széles. Ebben az időben kb hatvan ilyen kemence működött Tokonamében.
Modern tokoname teáskanna
A kortárs tokoname tárgyak túlnyomó része géppel készített, de jó minőségű tömegcikk. Jónéhány keramikus van azonban aki a tokoname hagyomány talaján állva osztályon felüli minőségű darabokat készít. Egy-egy ilyen tárgy kézbevétele előtt készüljünk fel arra, hogy papírvékony, és könnyű, mégis szilárd, jó hőtartású tea tárgyakkal lesz dolgunk.
